Intenzívkurzusaink 12-17 éveseknek úgy lettek kialakítva, hogy rövid idő alatt fejlessze angoltudásukat.

A következő nyári kurzusaink elérhetők tinédzserek számára:

  • Általános angol kurzusok beszédkészség fókusszal
  • Cambridge Assesment felkészítő tanfolyam (a teljes kurzus 3 hetes)

Általános angol kurzusainkon résztvevő tinédzserek:

  • tinédzserkorú gyerekekre szakosodott tanároktól tanulnak, akik segítenek fejleszteni angol készségeiket, és növelni önbizalmukat az angol beszédben olyan feladatokon keresztül mint prezentációk készítése, szórakoztató viták, vlogolás, és interjúk
  • olyan valóéletbeli témákról tanulnak, mint az urbanizáció, a környezetvédelem, az etikus étkezés és a klímaváltozás
  • olyan később az életben is hasznos készségeket sajátítanak el, mint kollaboráció és vezetői képességek, melyek a jövőben is hozzájárulnak a sikerek eléréséhez, mindeközben pedig jól is érzik magukat

A világ angolszakértőivel nyelvvizsgára készülő tinédzserek:

  • tinédzserkorú gyerekekre szakosodott tanároktól tanulnak, akik segítenek fejleszteni angol készségeiket, és növelni önbizalmukat
  • fejlesztik nyelvtani pontosságukat és folyóbeszédüket
  • megkapják a lehetőséget, hogy felkészüljenek a Cambridge English vizsgatípúsra
  • barátságokkal és nagyszerű nyári élményekkel gazdagodnak, miközben kihozzák a lehető legtöbbet szabadidejükből

FONTOS: Amennyiben gyermeke már a British Council tanulója vagy rendelkezik érvényes (6 hónapnál nem régebbi) szintfelmérővel, akkor számára nem kötelező a szintfelmérő vizsga a tanfolyamra jelentkezéshez. Nyári angoltanfolyamainkat teljesen kezdőknek nem ajánljuk.

Tanfolyam információk

  • Szintek

    Általános angoltanfolyam

    Alapfok (B1),  Középfok (B2)

    Cambridge Assessment nyelvvizsga felkészítő

    B2 First, C1 Advanced

  • Időtartam

    Általános angoltanfolyam

    2 x 90 percben, hetente 4 alkalommal (hétfőtől csütörtökig), 1 héten át

    Cambridge Assessment nyelvvizsga felkészítő

    2 x 90 percben, hetente 4 alkalommal (hétfőtől csütörtökig), 3 héten át

  • Helyszín

    A nyári angoltanfolyamok gyerekeknek Budai Központban indulnak (II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Keleti Károly street 37., Budapest).

  • Ár

    Általános angoltanfolyam

    A tanfolyam teljes ára egy hétre 39 500 Ft

    Cambridge Assessment nyelvvizsga felkészítő

    Az intenziv tanfolyam teljes ára (3 hétre) 121 000 Ft

    Elérhető kedvezmények

    • 5 % kedvezmény 3 hét egyszerre történő foglalása esetén.
    • 5% testvérkedvezmény (az egyik gyermek teljes kurzus árából levonjuk az 5%-ot)

    A kedvezmények nem összevonhatóak és csak általános angoltanfolyamokra elérhetőek, a nyelvvizsga felkészítő tanfolyamokra nem elérhető.

Budai Központ
Turnusok és órarendek

Általános angoltanfolyam

Az általános angoltanfolyamokon már csak 1-1 hely elérhető, így sajnos nem tudjuk mindenki számára garantálni a bekerülést. További kérdés esetén kérjük vegyék fel ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot.

Turnusok Napok Időpontok
Június 19 - 22 Hétfőtől csütörtökig 13:00-16:15
Június 26 - 29 Hétfőtől csütörtökig 13:00-16:15
Július 3 - 6 Hétfőtől csütörtökig 13:00-16:15
Július 10 - 13 Hétfőtől csütörtökig 13:00-16:15
Július 17 - 20 Hétfőtől csütörtökig 13:00-16:15
Július 24 - 27 Hétfőtől csütörtökig 13:00-16:15

 

Cambridge Assessment nyelvvizsga felkészítő

*A Cambridge Assessment nyelvvizsga felkészítő tanfolyamok beteltek, nem tudunk új jelentkezéseket már fogadni. 

Turnusok Napok Időpontok
*Június 19 - július 6 Hétfőtől csütörtökig 13:00-16:15
*Július 10 - július 27 Hétfőtől csütörtökig 13:00-16:15

Az órarend változtatás jogát fenntartjuk.